2013/04/14

Confession

  Éreztétek már azt, hogy minden nap fáradtra dolgozzátok magatokat, de mégsem végeztek? Hogy mindent megtesztek, de csak rohantok magatok után és nem éritek el azt amit szeretnétek? Én pont ezeket élem most meg.

Nem akarok panaszkodni, baromi szerencsésnek mondhatom magam. 20 évesen van egy csodálatos lakásom Budapest belvárosában és együtt élhetek a barátommal. Nem sok embernek adatik meg mindez ilyen idősen. Iskolába járok, van munkám, vannak csodálatos barátaim. Kell ennél több?
Nekem úgy látszik igen. Mindaz, amiért nagyon szerencsésnek mondom magam, igazán nagy terhet rak a vállamra. De a legnagyobbat én és a maximalizmusom. Nem ismerek olyat, hogy félmunka. Ha valamit nem csináltam meg vagy úgy gondolom, hogy azt jobban is tudnám egész nap azon rágom magam, még aludni is rosszul tudok csak. Mióta felköltöztem Pestre dolgozom, próbálok minél több pénzügyi terhet levenni szüleimről. Most értem el ahhoz a ponthoz, hogy nem tudom koordinálni az iskola-munka-magánélet háromszöget.

Nagyon fontos ez a blog az életemben, úgy érzem ezzel teljesedtem ki, ez az én 'szellemi' munkám. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikről azt látom, hogy tudják hova tartanak, elérik azt amit akarnak és profik abban amit csinálnak. Azt hiszem az írással én is megtaláltam azt, ahova tartok és találtam egy célt, amit el akarok érni! Tudom, hogy egy dolog nagyon hiányzik belőle és az a személyesség, hogy minél több olyan dolgot megosszak Veletek, ami én vagyok.
Ezért szeretnék egy kis szünetet tartani most. Össze akarom rakni magam és az életemet és azt az arcomat megmutatni. Muszáj egy picit lelassítanom és leülnöm átgondolni a dolgokat, mert azt érzem, hogy kezdenek kisiklani a kezeim közül. Nem akarom a blogot is félgőzzel írni, bele akarom rakni szívemet-lelkemet, de ez az amit most nem tudok.
Tudom, hogy baromira kétélű a szüneteltetést, tudom, hogy sokan nem fognak egy-másfél hónapot várni arra, hogy Takács Eszter végre összeszedje magát és gondolatait, de most mást nem tudok tenni. C'est la vie, ahogy a francia közmondás mondja.

Mindenesetre szeretném megköszönni, hogy idáig olvastatok, azt a rengetek pozitívumot, amit like-okban és üzenetekben kaptam Tőletek! Ígérem, nem tűnök el teljesen, igyekezni fogok egy-egy posztot írni ide is! :)

eszter

2013/04/12

RECOMMENDATION - TONI&GUY Fashion Week Budapest

  A hazai nagy fashionisták már izgatott lázban égnek, ugyanis holnap nyitja másodszorra is kapuit a TONI&GUY Fashion Week Budapest a Dorottya Palotában.


 A 'divathét' idén is egy napos lesz, lassan de biztosan halad a hagyományteremtés felé! Nem lenne meglepetés ha pár év múlva már igazi több napos eseménnyé nőné ki magát, köszönhetően a hatalmas érdeklődésnek, ami most is övezi! Sajnos csak szakmai belépővel lehet bejutni, azonban a szervezők kedveskedtek azzal, hogy akár otthonról is nyomon követhetjük az eseményeket és a bemutatókat az interneten.
Idén a Je suis belle, Anh Tuan, Nanushka, a USE unused és Anda Emília mutatja be kreációit a nagyérdeműnek. Utóbbi tervező igazán nagy meglepetés, hiszen idáig csak Párizsban volt ismertebb munkássága, azonban a fashion week kedvéért itthon is bemutatja kollekcióját.
A TONI&GUY csapata nemzetközi színvonalat ígér, amiben nincs okom kételkedni, hiszen hány profibbnál profibb modellel, fodrásszal és sminkessel büszkélkedhetünk? :)

További információért kövessétek nyomon a szervezők hivatalos facebook oldalát, amit ITT érhettek el! A holnapi kötelező programot pedig tudjátok! ;)

Translation: Tomorrow is a big day for hungarian fashion lovers because the TONI&GUY Fashion Week will be held!

eszter

2013/04/10

Rihanna for ELLE UK

    Azt hiszem, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy jelenleg kit gondolok a világ legszebb nőjének, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Rihanna-t! Persze ízlések és pofonok, kb. én is naponta változtatom a véleményemet, de az angol ELLE magazin április számában látott képek egyszerűen rabul ejtettek!
Nem egy vagy kettő, rögtön 4 féle címlapon láthatjuk az énekesnőt méregdrága ruhákban ( LV, Prada stb.)! Minden képet beleng a jól ismert pimasz szexisék, ami már Rihanna védjegyévé vált. Én nagyon imádom az öltözködését, de egy picit fellélegeztem, hogy végre nem az agyonhajszolt grunge stílusban látom.
A kollekciójáról annyit, hogy én többet vártam..Ha lehet úgy mondani, nekem túl 'mocskos'. Alig tudnék pár ruhát kiválasztani, de például a felsliccelt szoknyát szívesen elfogadnám!
Nektek mi a véleményetek mind a képekről, mind a kollekciójáról?

I think if somebody ask me who is the most beautiful women in the word I would say without thinking it is Rihanna! Of course there are different tastes, probably tomorrow I would say an other name but the pictures in ELLE UK have captivated me! 
Not one, not two, there are four covers of the singer posing in extremely expensive clothes ( such as LV, Prada etc. )! Every pics spread the well-known sexy effrontery which is became Rihanna's trademark. I really love her dressing but I like to see her finally not wearing grunge style.
About her collection for  River Island I expected more..If I can say it is too 'dirty' for me. I could barely pick a few clothes from it.
What do you think about the pictures and her collection?








eszter

2013/04/07

Thoughts about Nike shoes

  Tudom, hogy egyéni problémával állok szemben, ugyanis szinte az egész street style világ a Nike Air Max és Free Run cipőlázban ég, de én egyszerűen ki nem állhatom! Nem azt mondom, hogy nem szépek, mert én is elfogadnék egy-két darabot, de szerintem az edzőtermen és a futópályán kívül sehova se hordanám. Na jó, talán még egy boyfriend jeans-es összeállítással el tudom képzeni őket, nagyon sok extra feminin kiegészítővel, de mással tényleg nem!
Ne értsétek félre, nem akarom a földbe tiporni ( nem is tudnám! )  a sportcipők népszerűségét ( a Vans és Converse féle sneakers-ekkel semmi bajom ), de kérlek Titeket ne vegyetek fel egy csinos ruhához vagy blézerhez futócipőt, mert sírva fakadok!!

I know this is my own problem - because the whole street style world has the new Nike Air Max and Free Run fever, but I really hate this trend! I don't say these shoes are ugly because I would grateful to own a pair of them, but I only wear them in the gym! Okay, I can imagine them with a pair of boyfriend jeans with lots of extra feminine accessories, but that's all! 
Do not misunderstand me, I don't want ( and I can't ) to destroy the popularity of these shoes ( I like the Vans and Convers sneakers ), but please do not wear them with a pretty dress or with a blazer!





eszter

2013/04/03

Best covers of APRIL 2013

 Rihanna for ELLE UK

Daphne Groeneveld for FLAIRE 

Bruno Mars for GQ 

 Lana Del Rey for L'OFFICIEL
Miranda Kerr for VOGUE Australia

Isabeli Fontana for VOGUE Paris 

 Michelle Obama for VOGUE US

Anja Rubik for VOGUE Turkey

2013/04/01

Fitspo - The beggining




Lassan itt a nyár, ilyenkor a lányok legnagyobb baja, hogy kezdődik a fürdőruha szezon ( tisztelet a kivételnek és egy kis irigység is:) ). Szeretnélek Titeket egy kis sportra inspirálni! Most főleg azokat, akik nem akarnak konditerembe járni, mégis szeretnék ledolgozni az ünnepi csokiáradatot. YouTube-on nagyon jó videókat lehet találni, amik külön-külön jól megmozgatják a 'stratégiai pontokat' ! Nekem ezek a negyedórás tornák a kedvenceim. Tapasztalatból mondom, hogy utána egy kétnapos izomláz jön, ha nem nyújtotok rá megfelelően! Szóval igazán szuperek, rendesen megmozgatnak! Ha nincs elég időtök, akkor próbáljatok ki csak egyet vagy kettőt, minden nap másikat!
Jó sportolást a hétre, igyekszem minél sűrűbben étrend- és edzéstippekkel készülni!



eszter